Jó hírek, jobb hírek, meg még jobb hírek Dobány Elmáról…

Ez az év, ez a nyár olyan volt nekem, nekünk, mintha egy mozit néztünk volna valami ködfátyolon keresztül; nem is tudom, hogyan nem vesztettem el az eszemet.

Dobány elma műtét előtt és műtét után

Ezeket a mondatokat ma délután mondta Dobány Elma édesanyja, aki a tanévnyitó miatt (merthogy pedagógus a foglalkozása) kénytelen volt hazajönni, még mielőtt Elma is megérkezne.

– Hatalmas köszönettel tartozom főnökasszonyomnak, az iskolai kollégáimnak, akik minden létező és lehetséges módon segítettek abban, a körülményekhez és lehetőségekhez képest, sokszor azon is túl, hogy minél többet tudjak Elmával törődni, akik elviselték, hogy amikor köztük voltam, akkor is elkalandoztak gondolataim a gyermekünkhöz – mondja Keller Ágnes, Elma édesanyja.

– Ugyancsak hálával telt szívvel gondolok arra a sok ismeretlenre és ismerősre, akik velünk együtt aggódtak, akik érdeklődtek, akik megállítottak a boltban, a buszon, a piacon, és aggódó kérdéseket tettek fel Elmáról, akik anyagiakkal támogatták a családot, az alapítványt. Köszönet a háttérben dolgozóknak, a kis baráti közösségnek, Elma osztálytársainak, az ügyvédünknek, a kinti orvosoknak, barátoknak – mindenkinek! – folytatja a szót Ágnes.

– Természetesen, óriási köszönettel tartozom édesanyámnak és húgomnak, akik mind erkölcsileg, mind anyagilag a legmesszebbmenőkig támogattak bennünket!

– Akkor most jól értelmezzük, hogy vége a rémálomnak, és itt van a happy end?

– Én inkább azt mondom, hogy egy rémes álomnak van vége, talán a létező legnehezebb részen vagyunk túl. Az a tudat, hogy 15 évesen egy ifjú élet tönkremegy, hogy a gyermekünk lebénul, hogy nem fog tudni járni, hogy pelenkázni kell és sem a pisit, sem a kakit nem tudja tartani, hogy nem lehet boldog ifjúkora, gyermeke – ezek a rémálmok, hál’ Istennek,  elmúltak. Van remény arra, hogy a mi gyermekünk is, mint oly’ sok más fiatal, teljes életet élhet a jövőben.

– Mi az a legfőbb nehézség, ami még előttetek áll, mi a további menetrend?

– Először a “könnyebbik” részére térnék ki – mondja Ágnes. Szeptember 25-én kell Elmának kontroll-vizsgálatokra jelentkezni a göttingeni klinikán; ismét teljes, átfogó vizsgálatokat fognak rajta végezni: újabb röntgen-felvételeket készítenek, teljes laborvizsgálatot hajtanak végre, műszeres funkcióvizsgálatokat terveznek, a gyógytornász azt is meg fogja vizsgálni, hogy a bal fülcimpa alsó része úgy mozog-e, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva – szóval, a szokott németes alapossággal kivizsgálják a gyermeket, és útravalóul minden részletre kiterjedő programot állítanak össze számára, hiszen nem lesz lehetőségünk egy-két havonta Göttingenbe “ugrani” kontroll-vizsgálatokra.

– A további tennivalók – folytatja Ágnes asszony – nagyon nehezek, de nem megvalósíthatatlannak mutatkoznak. Legelőször is: munka, munka és megint csak munka; Elmának kitartó szívóssággal ismét meg kell tanulnia járnia, meg kell tanítania a testét az új tartásra, minden nap órákat, szívós és fájdalmas – küzdelmek kell folytatnia az előírt gyakorlatok elvégzéséhez.

– Miért mondod ezt? Hiszen jól sikerült a műtét, egy-két hét lábadozás és sebgyógyulás, és minden rendben lesz, vagy nem?

– Sajnos, ennyire nem egyszerű a történet. Megbeszéltük a honlap szerkesztőivel, hogy azt a felvételt mutatjuk be Elmáról, hogy milyen volt a műtét előtt, és milyen lett a beavatkozást követően. Ahányszor ránézek a képre, mindig megdöbbenek. Megdöbbenek egyrészt az előzmény látványától; valahogy mi nem így néztünk a lányunkra, nem így láttuk, de most már nagyon is érzékeljük, hogy mennyire súlyos volt a baj. Aztán megdöbbenek azon, hogy micsoda munkát végzett a professzor asszony és csapata.

– Természetesen, nem a két állapot közötti óriási, szinte felfoghatatlan különbség jelenti a további nehézségek forrását, hanem azt, hogy Elmának micsoda fizikai megpróbáltatásokon kell még keresztül mennie. Képzelje el mindenki, hogy pl. megrándul a bokánk. Kifordul az egyenletlen úttesten, a szalagok meghúzódnak, néhány (tucat) izomrost elszakad. majd bepisilünk, úgy tud fájni. Nos, Elma kiegyenesítésével nem egy, hanem több tucat, a gerinc mellett, a nyakon, a háton, a csípőn, és még ki tudja hol, izomrostocska lett megnyújtva. És ez a több tucat megnyújtott rost, mint több tucat boka-kifordulás üzemel a testében… (morbidabb példa a sötét középkorból: a kínvallatásoknál kifeszítették a pácienst, és kerék-csiga-kötél segítségével “nyújtották”, míg be nem vallotta azt, amit szerettek volna hallani. Elma, a műtétet követően 10 cm-re lett magasabb…).

– Mennyi ideig tart, amíg azt mondhatjuk, hogy teljes a gyógyulás?

– Ahogy nekünk elmagyarázta a professzor asszony, a közvetlen gyógyulás – számtalan körülményt figyelembe véve – egy, két, de akár három évet is igénybe vehet. Sok megpróbáltatással, fájdalommal fog járni, türelem, kitartás és szorgalom az, amire a legnagyobb szükség lesz. A fájdalom ezen belül fokozatosan csökkenni fog, de újra tanulni mindent, bizony nem kis megpróbáltatást fog jelenteni. Mivel nem lesz módunk Göttingenbe menni az ellenőrző vizsgálatokra, itthon, Pécsett kell megszervezni a rendszeres röntgenfelvételeket, az előírt műszeres fiziológiás vizsgálatokat, a speciális gyógytornát, és még néhány dolgot.

– Elma jelenleg csak erős segítséggel tud közlekedni, ezért nem is gondolhatunk arra, hogy iskolába járjon, mint a többi gyermek – mondja Ágnes. Hogy további hátrányt ne szenvedjen, kénytelenek vagyunk számára megszervezni, hogy tanulmányait magánúton folytathassa. Ugyancsak meg kell valahogy oldanunk, hogy az első emeleti társasházi lakásból egy kisebb családi házba kerülhessünk, ahol a terület sík, és módja van egyedül is közlekedni. Az előbb említett – mondjuk úgy – közvetlen gyógyuláson túl bizonyos dolgokban korlátozva lesz Elma, ezért fontos, hogy megoldjuk a jövőt tekintve is a megfelelő körülményeket.

– Úgy érted, hogy teljesen korlátozott élete lesz a jövőben?

– Nem, szinte egyáltalán nem – feleli Ágnes. Azért évekig is eltarthat, amíg szinte észrevehetetlen lesz a súlyos beavatkozások következmény. Várhatóan, aki nem tud róla, nem is fogja észrevenni, de a lépcsőzés azért nem lesz az élete netovábbja.

– Tehát, mindent összevetve: sikerrel túl vagyunk az egyik legnehezebb szakaszon, a kemény beavatkozásokon, biztató jelek mutatkoznak a jövőt tekintve. Mi a belátható, legközelebbi jövő, azaz mikor lesz újra itthon a gyermeked és a férjed?

– Elhihető, hogy nagyon számolom, a családdal számoljuk, a napokat – mennyit kell még aludnunk, hogy újra itthon ölelhessük át – csillan fel Ágnes szeme. A tervek szerint szeptember 25-én, reggel 10-re kell mennie az ellenőrző vizsgálat-sorozatra. A zárójelentéseket, útmutatókat és útravalókat – feltehetően – még aznap este, vagy másnap délelőtt megkapja, egy nap szusszanás és utolsó előkészület, majd irány hazafelé! Hazafelé már nem speciális repülővel, speciális hordeszközzel, speciális mentővel történik, hanem a mi jó, öreg, kis autónkkal: a tervek szerint Elma fűző nélkül (!), az anyósülésen fog utazni, és 27-én, vagy 28-án már Pécsett kanalazhatja édesanyja húslevesét – pityeredett el az örömtől az édesanya.

Ahogyan ismerjük Keller Ágit, lesz ott a húslevesen kívül más kedvenc étel is, és nem ezért, de mi is odakéredzkedünk a megérkezéshez, amiről majd ismét be fogunk számolni az érdeklődőknek.

Szép volt Elma! Szép volt Család! Szép volt Emberek!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

© 2014 - 2018. SEGÍTSETEK NEKEM! – Scoliosis Betegekért Alapítvány | Design Theme by: D5 Creation | Powered by: WordPress